Mottó: „… a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derül ki belőlük ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz.
De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.”
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor – Bevezetés
Mindig történik valami a világban, ami elindítja a gondolataimat – ha más nem, egy érdekes beszélgetés, vagy egy jó könyv. Ilyenekről fogok itt írni.
Mit szeretnék adni?
Azt szeretném, ha a klienseim és a tréningjeim résztvevői
• egyre több mindent megismernének magukból,
• egyre több mindent elfogadnának magukból,
• ki tudnák választani, min szeretnének változtatni itt és most – és min nem,
• rájönnének a fejlődés ízére,
• de felismernék, hogy nem kell mindig görcsösen akarni fejlődni, „jobbá lenni”
• felismernék, hogy mindig választhatnak – egyre tudatosabban vezetnék az életüket,
• és azt is felismernék, hogy néha csak hagyni kell megtörténni a dolgokat.
Aztán mindezek alapján választanának hivatást – abban a tudatban, hogy mindig változtathatnak, de felismernék, hogy nem érhetnek célt elkötelezettség nélkül. Rájönnének hogyan lehetnek jó vezetők, de elfogadnák, hogy nem lehetnek hibátlanok…
Amit kapnak:
• a felismerések öröme
• az elfogadás megkönnyebbülése
• a tudatosság büszkesége
• a választás jóleső felelőssége
Mindennek az alapja a felismerés – én pedig a FELISMERÉSEK BÁBÁJA szeretnék lenni.
Valahogy így képzelem én magunkat, mint a páfrányt: ott van bennünk a tökéletesség, összegömbölyödve, elbújva-eldugva. Néha-néha nyílunk egy kicsit, aztán megállunk, aztán megint nyílunk, és ha teljesen kiegyenesednénk, tökéletesen „készen” lennénk. Hál’Istennek ez talán egy élet alatt nem következik be – így élvezhetjük a nyílást!
Van, aki jobban ki van nyílva, van, aki éppen fontolgatja, hogy feladja a magába gömbölyödést. De belül ő is tökéletes, csak még nem látja – és nem mutatja meg a világnak.
Már több éve tanultam asztrológiát, amikor „beugrott”, hogy én húsz évvel ezelőtt határoztam el, hogy ha nagyok lesznek a gyerekeim, és jobban ráérek, akkor asztrológiát fogok tanulni. Ez a szándék elmerült, elsüllyedt. „Véletlenül” lett asztrológia kurzus ott, ahová okosodni jártam, így kezdődött a régi-új szerelem.
Most ugyanez történt. Azon elmélkedtem, mit is csinálok én, mi a közös mindabban, amit szeretek csinálni, rájöttem, hogy ez a bábaság. Bábáskodni ott, ahol másokban felismerések születnek – az ő kínjuk, az ő örömük, de talán tudok segíteni, enyhíteni, nyugtatni, bátorítani. És megint beugrott: huszon-sok évvel ezelőtt, amikor a gyerekeim születtek, úgy éreztem, hogy az egyetlen hivatás, aminek tényleg értelme van, a bábaság. Komolyan elgondolkodtam a váltáson, de akkor gyáva voltam, és túl nagy változásnak tűnt… És most lám, itt van.
Sokszor, sokan kérdezik tőlünk, coachoktól, mondanánk már meg, mi az a coaching? Nem könnyű válaszolni, főleg, mert mi, coachok is sokfélét gondolunk róla. Többféle, különböző szemléletet és módszertant átadó iskola létezik, személyiségünk pedig átszínezi, árnyalja azt, amit tanultunk. Így nem csoda, ha mi magunk is vitatkozunk erről. Nem szeretjük az idegen szót sem, de nem tudunk jobbat. Ki segítőnek, ki támogatónak, ki fejlesztőnek mondja magát. Van, aki háttérben marad, hagyja, hogy a tartalmat és az ütemet a kliens szabja meg, van, aki mérhető eredményt akar elérni, és olyanformán működik, mint egy pedagógus.
Az én definícióm:
„A coaching egy határozott cél érdekében létrejött, a coach és kliense közötti egyenrangú kapcsolatban megvalósított támogató-fejlesztő folyamat, melyben a coach minden rendelkezésére álló eszközzel segíti abban a kliensét, hogy képességeit a lehető legjobban kibontakoztassa, hivatásával harmóniában éljen, személyes és szervezeti sikereket érjen el. A folyamat alapja, hogy a coach mélyen hisz abban, hogy kliense minden szükséges képességgel rendelkezik, hogy problémáját megoldja, a kliens pedig felelősnek érzi magát életéért és döntéseiért, valamint határozottan akarja a változásokat”
Legfontosabbnak azt tartom, hogy a coach azt adja, amire a kliensnek szüksége van. Van vezető, aki „csak beszélgetni” akar, vagyis dilemmáit, kétségeit megosztani valakivel, aki kérdéseivel, visszajelzéseivel abban segít, hogy egyre pontosabban fogalmazza meg célját, vagy azt a lépést, amit megtenni akar. A coach kitágíthatja perspektíváját: végiggondolhatja, és figyelembe tudja venni, milyen hatással lesz döntése a környezetére. Van, akinek nagyon konkrét segítségre van szüksége: egy agresszív munkatársával lefolytatandó kínos beszélgetésre szeretne felkészülni. A coach-csal való találkozás megváltoztathatja hozzáállását: szorongás, védekezésre való felkészülés helyett konstruktív, mindkét fél igényeit figyelembe vevő beszélgetést tervez, és pozitív hozzáállása önbizalmat is ad. Van, aki középtávú karriertervet állítana össze, és arra használja a coachot, hogy segítsen átgondolni bizonyos dolgokat, aminek eredményeképpen önismerete is fejlődik. Van vezető, aki éppen a karrierjéből szeretne „visszavonulni” – több szabadidőt, kevesebb stresszt szeretne, de külső támogatás nélkül nem tud kiszállni a mókuskerékből.
Csoda, ha nincs egységes definíció, egységes eszköztár? Szerintem az lenne furcsa, ha lenne. Én szeretem ezt a sokszínűséget, és hiszek abban, hogy minden kliens megtalálja a neki éppen megfelelő coachot, aki leginkább tud segíteni neki.
Az is lehet, hogy nem tud? A fenti Füst Milán idézetet megelőző mondatok illenek ide:
”Azt feleled nékem: – Ez nincsen egészen úgy.
- Semmi sincsen egészen úgy, – felelem én. Vagyis minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tűnik a legfontosabbnak. Akkor hát megbuktam nálad.
*
Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenül hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelül adataim hibásak is lesznek. No de dobd el a felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz.”
Bánátiné Tóth Ágnes hozzászólása:
2011-4-20 11:57:15
Nagyon tetszik a coaching-ról szóló rész,érezhető, hogy sok tapasztalatból,átélt nehézségből érlelődött. Köszönöm!
Bár papíron nem vagyok coach, mégis hosszú coaching múlt áll mögöttem. Nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy egy szó vagy egyetlen mondat milyen nagy hatással tud lenni valakire. Fontos, hogy ez a szó vagy mondat mindig valaki MÁS-tól származik, aki mindig máshogy látja
, más SZEMPONT-ból ugyanazt a problémát.